Amazónia Vicus Világa

Életmód változtatás, avagy a #kockahas #2020bikiniszezon project Amazóniában

Hogy is született meg az ötlet? Néhány hónapja elkezdtem odafigyelni arra, hogyan és mit eszek, és komolyabban vettem az edzéseket. Annak előtte is jártam a FittBody testformálásnak nevezett “tornára”, de akkor elhatároztam, hogy odateszem magam. Aztán  2 hónap alatt simán lecsúzott 10-11 kg rólam, és szerencsémre pont azokról a helyekről, ahonnan szerettem volna. Látványos volt, ahogyan 69-70 kilóról 58-59 lettem, sokan megkérdezték, hogyan csináltam, csinálom. Itt kezdett el megformálódni a gondolat bennem, hogy ha magamat tudtam segíteni, talán másoknak is tudok. Így egyre többet olvastam utána, információkat gyűjtöttem be, beszélgettem az edzőmmel, hogyan is segíthetnénk másoknak. Aztán az egyik, vendégből lett barátnőm kérdezte meg, ezt a változást vajon ő is elkezdhetné? Kozmetikus létemre a kincsestáramban vannak zsírégető gépi-és testtekercselő természetes kezelések is, amelyekkel hatásosan tudom támogatni a fogyást, zsírbontást és alakformálást. És akkor elkezdtem tervezni, most már sokkal komolyabban. Persze folytattam az edzéseimet, hetente 3-4x jártam le a terembe csoportos és súlyzós foglalkozásokra, illetve hetente 2x lovagoltam ezek mellett. Az étrendemet magam alakítottam, de mivel anno volt már szakember szerint összeállított menüm, onnan rengeteg információt hasznosítottam. Azóta elértem a bűvös 57 kilót, ez volt a tervem magammal, most már az erősítésen és a formáláson a hangsúly, hogy példát tudjak mutatni azoknak, akik a segítségemmel szeretnének hasonlóképp formálódni. És a kialakult 8 hetes project indulhat március 1.-én. Összeülünk a szakemberrel, egy profi személyi edzővel, megbeszéljük a vendégeim terveit, megszületett az egyéni adatlap, kialakítottam a zsírbontó-alakformáló testkezelések folyamatát, étrendet dolgozunk ki, edzéstervezetet ajánlunk a program idejére. Szóval tudunk segíteni, és szeretnénk is segíteni 🙂 Tudom, hogy nem könnyű, sok meló van benne, edzeni menni kell, ha esik, ha fúj. És nem, este nem esszük meg a vajas zsemlét sonkával sajttal és majonézzel 😀 Sőt a kezelésekre is becsülettel időt kell szakítani. De MEGÉRI, nekem tetszik, amit a tükörben nézve látok, és szeretném, hogy a vendégeim, akik bíznak bennem, ugyanilyen örömmel és elégedetten, mosolyogva tekintsenek a tükörképükre. Hajrá Lányok! Mindent bele, én veletek vagyok!!!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!